GOMBACSÍSZÁR

Mesekönyvek királya

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, a sűrű tölgyesek – bükkösökön is túl, még azon is túl, valahol a kerek erdőben, ott élt egy rejtélyes erdőjáró, akit a fák, és a madarak is csak úgy hívtak: Gombacsíszár.

Senki sem tudta pontosan, honnan érkezett, de azt suttogták, hogy a gombák nyelvét még az édesapjától tanulta, aki egy fénylő őszi napon adta át neki a titkos tudást, és vele együtt egy örök érvényű, bölcs mondást:

 „Minden gomba ehető egyszer, fiam, de némelyik bizony csak egyszer!!!”

Gombacsíszár nem hordott varázsköpenyt, se csúcsos süveget…

Egy kopott sapkát, kényelmes túrabakancsot, egy megbízható gombászkést, és egy öreg fűzfavessző kosár volt minden felszerelése.

No meg egy különleges, parányi fekete dobozka – amit az emberek kamerának hívtak –, amivel elcsente az erdő legszebb pillanatait, hogy megmutassa azoknak is, akik a városi betonrengetegben ragadtak…

Egy hűvös, ködös októberi reggelen Gombacsíszár szokatlan feszültséget érzett a levegőben.

Az erdő csendes volt, túl csendes!

Ahogy lépdelt a puha avarban, a fák ágai között megpillantott két kislányt.

A gyerekek kétségbeesetten bolyongtak, és egy hatalmas, rikítóan piros, fehér pöttyös gombát csodáltak.

– Nézd, milyen gyönyörű! – kiáltott a kisebb lány, és már nyújtotta is a kezét, hogy letépje a légyölő galócát. – Biztosan ez a legfinomabb az egész erdőben! – Felelte a nagyobb lány…

Gombacsíszár szíve megmoccant!

 Kilépett a bükkfák árnyékából, lépteit szinte némák voltak, nem is hallotta még azt  az avar sem…
– Csak lassan a kezekkel, apróságok! – szólt lágyan lányoknak, de határozott hangon!

A gyerekek megriadtak… de a kosaras idegen arcán olyan megnyugtató mosoly ült, hogy a félelmük azonnal elszállt.

– Ez a gomba valóban a mesekönyvek királya –

mondta Gombacsíszár, miközben leguggolt melléjük –, de a szépsége csalóka.

Ő a galócák nemzetségéből való, és ha megkóstolnátok, a manók birodalmában ébrednétek, de visszaút nemigen lenne…

– De hát mi gombapörköltet akartunk vacsorázni a völgyi mamáékkal! – mondták a pityeregve a lányok…. – De semmit sem találunk, csak ezt az egyet…

Gombacsíszár szeme huncutul megcsillant.
– Na, jöjjetek velem a viláGOMBA titkos ösvényeire!

De tartsátok a szemeteket a földön, mert a legnagyobb kincsek szeretnek bújócskázni…

Azzal a két gyereket maga mellé vette. Úgy lépkedtek, mintha egy varázslatos birodalom térképét böngésznék. Gombacsíszár megmutatta nekik, hogyan kell a sárgás bükklevelek alatt megpillantani a rejtőzködő, fénylő kalapokat.

– Nézzétek csak! – mutatott rá egy tölgyfa tövére. Ott csücsült egy hatalmas, robusztus, barna kalapú, vastag tönkű gomba. – Az igazi! csodaszép, a belőle készült pörköltnek, nincsen párja a kerek világon…

A gyerekek ámulva nézték, ahogy a Gombacsíszár óvatosan, elvette… vigyázzva, hogy a gombafonál megmaradjon a földben.

A kosár hamarosan megtelt szépen megtisztított, illatos vargányákkal, sárga rókagombákkal .

Mielőtt a nap lebukott volna a hegyek mögött, Gombacsíszár kivezette a gyerekeket a kerekerdő szélére, egyenesen a nagyszülők házáig.

A gyerekek boldogan szaladtak be a teli kosárral, de mire visszafordultak volna, hogy megköszönjék a segítséget, a titokzatos erdőjárónak már csak a hűlt helyét találták.

A Gombacsíszár visszatért a fák közé, ahová a szíve húzta…

 Elővette a kis fekete dobozkáját, és mosolyogva indította el a felvételt:

– Sziasztok, gombászok! Egy újabb csodás nap az erdőben... gyertek velem…

(Bármilyen egyezés a valósággal, csak a véletlen műve, vagy mégsem...?)

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat